Voldemort szolgája: Féregfark

Na ahhoz képest hogy a link címe: "Voldemort szolgája: Féregfark" egészen mást hoztam ki a dologból...

A következőkben megint én fogok írni –ki gondolta volna - Lehet hogy bele fogok bonyolódni a saját gondolataimba, ezért előre is elnézéseteket kérem.

Továbbá ha magamnak mondanék ellent, akkor kérlek, homályosítsatok fel minél előbb, hogy micsoda fatális tévedéseket írogatok itt össze:P

Eszem ágában sincs megvédeni, vagy a körülmények áldozatának beállítani Peter Pettigrew-t. Ő egy áruló volt. Tudta mit csinál, amikor kiszolgáltatta Potteréket a Sötét Nagyúrnak. A saját életét illetve érdekeit a barátai élete elé helyezte. Ő rohant Voldemorhoz a hírekkel és mit sem törődött a következményekkel. Nem gondolt bele hogy milyen árat fizetnek barátai. Magyarul nem gondolt tovább a saját életén túlra. Nem fogta fel tettei súlyát, csak a jelen érdekelte, és az, hogy a kedvező pozícióban álljon. Ezt egy szóval is le tudom írni: Köpönyegforgató.

Szomorú hogy egy ember idáig el tudott jutni, és sajnos egyértelműen nem lehet tudni az eddigi kötetekből, hogy mi terelte erre az útra Petert. (csak az én kis elméleti szövevényeim a támpontok a témával kapcsolatban)

A reszkető kis patkány a könyvben nekem nem annyira jött le, mint a filmben. Miután a harmadik filmet megnéztem, értettem meg igazán milyen érzelmeket táplálhatnak többen Féregfark iránt, akik nem gondolnak a dolgok mögé.

Mert én úgy érzem, az ember mögé látok. Tudom, ez így elsőre nagyon fellengzősnek hangzik de tényleg így van. Én Peterre nézek és nem a kopaszodó áruló patkányembert látom, hanem az úgymond eltévedt bárányt aki nemcsak sorsából hanem jelleme kisebb-nagyobb hibáiból fakadóan jutott el oda ahol most van.

Gondoljunk bele: Biztosra veszem hogy egyedüli gyerek volt… És itt van az első jellemhiba, amit ráadásul nem is magának köszönhet. Valószínűleg az egyedüli, elkényeztetett „anyuci kicsi fia” mintapéldája volt, akit a kegyetlen világ kiragadott és behelyezett egy idegen környezetbe: a Roxfortba. És innen jön a lánc következő szeme: A kisfiúnak védelemre van szüksége, és anyja hiányában erősebb társakat próbál találni magának, akik biztonságot nyújtanak neki. El is érkeztünk a Tekergőkhöz.

Peternek ez az első saját hibája… nem, nem is hiba… csak számára egyszerűbb megoldás… Hiszen választhatta volna a nehezebb utat is: Megpróbál a maga lábán megállni, és nem húzni egy társasághoz, érdekből…

Ez az egész „egyedül nem megy” felállás egész jellemének kulcsa. Keresi a társakat szövetségeseket. Persze egytől egyig olyanokat, akik erősebbek nála.

Így jutott el a Tekergőktől a Főnix rendjén át –ahol, valljuk be biztos nem lehetett értékes tag- egyenesen a Sötét Nagyúrig.

Ez az egyetlen jellemző, amit biztosan végig lehet vezetni egész életén: Az erősebbhez való kötődés, a személyes biztonság kialakítása, nem törődve azzal, hogy milyen áron.

Tökéletes kém. Voldemort tudta ezt, hiszen nem véletlenül környékezte meg őt… Ha megkörnyékezte… Lehet ugyanis, hogy maga Pettigrew ment a Nötét Nagyúrhoz. Elképzelhető, hogy Peter tisztában volt a Főnix Rendje és a Sötét Nagyúr esélyivel és az utóbbit választotta. A számára kedvezőbb oldalt.

Jól kalkulált ugyan de nem számolta bele azt az aprócska tényezőt, hogy Voldemort elvesztheti hatalmát. És pechjére pont ez történt.

Peter véleményem szerint nem volt egy buta ember. Hiszen akkor már az első pillanatban lelepleződhetett volna. Eléggé okos volt ahhoz, hogy mindent megússzon, és még a regény mai állása szerint is úgymond ártatlan legyen, a Minisztérium szempontjából –hiszen halott:P-

Nem tudom, mit lehetne még mondani ezzel a témával kapcsolatban… Sok mindent, de nem akarok senkit se untatni a túl sok emészthetetlen információval, ami kipattant az elmémből.

Aki részletesebben meg akarja velem vitatni a témát, annak ajánlom a fórumot, illetve ajánlom magamat:P

::Kassandra Little::