Az életem ára

Valaki meghal tőle valaki erősebb lesz általa. Én az utóbbi vagyok. A Hatalmasság mindenkire ráveti sötét árnyékát a világunkban, én sem voltam kivétel. Amikor újra megjelent tudtam, hogy mit akar, hisz már hónapok óta Demoklész kardjaként lebegett felettem a sejtés. Már döntöttem… Kegyetlen szívet facsaró döntés volt. Nem tagadom, gyávaságból… Féltem. Féltem a haláltól, a kíntól. Saját nyomorult életem többet ért, mint az övéké.

[…]

A vérem volt az egyetlen, ami miatt egyáltalán meghallgatott és nem ölt meg azonnal. Arany. Számára a legtöbbet az ér. Én kértem, könyörögtem, fogadkoztam, esküdöztem. A rongy életemért. Ő pedig megtalálta azt, ami fontos volt neki. És én tovább élhettem.

[…]

Hónapokon át húzott a szívem és az eszem két ellentétes irányba… Főnix, vagy Kígyó?

Láttam az arcukat, a boldogságukat, és belülről a bűntudat marta zsigereimet. Reménykedtem, de tudtam nincs visszaút, hogy sorsuk nemsoká megpecsételődik.

[…]

Ő érezte a tépelődést és kegyetlen volt. Kegyetlen, mint mindig. A haláltól nem kellet már félnem, de a kín majd’ széttépet. Egy nyomorult aljas féreg voltam… és vagyok.

[…]

Nem sejtettek semmit, ugyanúgy bíztak bennem, mint bármikor, de én nem tudtam a szemükbe nézni.

[…]

Rám bízták a titkot, és én undorodtam magamtól, mert tudtam, mit fogok tenni. Nem mertem meghalni… meghalni értük.

[…]

Hívott, én mentem. A hűséges szolga. Megcsókoltam a lába nyomát, és ő már tudott is mindent.

[…]

Meghaltak. Miattam. És én itt állok a holttestük felett… Nagyuram semmivé foszlott… A Gyermek keservesen sír a romok között.

Mocskos, kegyetlen világ, megadtad nekem, a gyáva szolgának az életet, de cserébe kettőt kértél, a barátaimat.

Egy aljas áruló vagy, Peter Pettigrew!

By ::Kassandra Little::